A Stratovarius története 2003-ig

Az együttest 1984-ben, Helsinkiben alakította 3 fiatal zenész: a dobos és énekes Tuomo Lassila, a basszusgitáros John Vihervä, és a gitáros Staffan Strĺhlman. A Stratovarius "elődjének" a korábban szintén ebben a felállásban játszó Black Water zenekart lehet tekinteni.

A korai Stratovarius zeneileg nem igazán hasonlítható a maihoz. Az akkori számokat hallgatva leginkább a Black Sabbath és Ozzy Osbourne művei ugranak be az embernek. 1984 végén a basszusgitáros, John Vihervä kilépett a zenekarból, helyére Jyrki Lentonen került, aki korábban a Road Block nevű zenekarban együtt zenélt Timo Tolkkival (a Strato jelenlegi gitárosával). 1985-ben közvetlenül egy dániai fellépés előtt (Aalborgban) a gitáros, Staffan Strĺhlman kilépett a zenekarból. Az alapítótagok közül utolsóként megmaradt Toumo Lassila kétségbeesetten hívta fel Vihervä ismerősét, Timo Tolkkit, hogy segítsen. Tolkki elfogadta a felkérést, és a kapott kazetták alapján gyorsan megtanulta az összes számot. A dániai fellépést így végül megtartották.

Az átformálódott Stratovarius zenéje ekkor már egyre inkább kezdett hasonlítani a maihoz. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy Toumo énekrepertoárja nem elegendő a zenekar számára, ráadásul igen megterhelő volt neki dobolni és énekelni is egyszerre. A zenekar új énekest kezdett keresni, ám nem találtak megfelelő embert. Ekkor kényszerből Tolkki állt a mikrofonhoz, és ez végül jó megoldásnak bizonyult. 1987 végére befejezték az első demó lemezük felvételét, amely mindössze három számot tartalmazott (Future Shock, Fright Night, Night Screamer). A lemezt több zenei cégnek is elküldték. 1988-ban az együtteshez csatlakozott a billentyűs Antti Ikonen. Ugyanebben az évben elkészítették első kislemezüket Future Shock címmel, amelyet 1989-ben a második, a Black Night követett. Hosszas munka után ezen év májusában megszületett a zenekar első nagylemeze Fright Night címmel.

A zenekarra ezt követően hosszas koncertsorozat várt '89 nyarán és őszén. Olyan zenekarokkal szerepelhettek együtt, mint például az Anthrax. A koncertezés lezárultával azonban a basszusgitáros, Jyrki Lentonen kilépett a Stratovariusból. A helyzet még tovább romlott, amikor a kiadó (CBS Finland) bejelentette, hogy nem jelentet meg több Strato lemezt. A tagok nem adták fel, több új számot is írtak, és úgy tervezték, hogy új lemezeiket saját pénzből fogják finanszírozni. Az énekes és gitáros Tolkki kénytelen volt a basszust is saját maga kezelni a felvételeken. A helyzet némileg javult az új basszusgitáros, Jari Behm csatlakozásával, aki azonban hamar rájött, hogy a Strato zenei világa nem felel meg az ő stílusának, így gyorsan ki is lépett a zenekarból.

A második nagylemez eleinte a Stratovarius II nevet viselte, és 1992 elején jelent meg. A lemez második száma, a "Hands of Time" volt az, amely meghozta a Stratovarius számára a várva-várt áttörést. A Shark Records a zenét hallgatva azonnal szerződést kötött a zenekarral, így a pénzügyi gondok megszűnni látszottak. Az új albumot végül átnevezték Twilight Time-ra, és 1992 októberében adták ki. Ekkor kezdett a zenekar Finnországon kívül is népszerűvé válni, főleg Japánban tettek szert óriási hírnévre: a Twilight Time 5 hónapig (!) a TOP 10-ben volt megtalálható, valamint egy új szerződés értelmében a JVC Victor Entertainment is terjesztette a lemezt a szigetországban.

1993-ban elkezdték az új nagylemez dalainak felvételét, majd még ugyanebben az évben csatlakozott az új basszusgitáros, Jari Kainulainen. Ám Tuomo Lassila váratlanul 8 hetes pihenőre kényszerült a mindkét kezében fellépő izomfájdalmak miatt. Így végül 4 szám felvételében a Kingston Wall dobosa, Sami Kuoppamäki segédkezett. Az új album 1994 februárjában jelent meg, és a Dreamspace címet kapta. A Stratovarius népszerűségének növekedésében ez a lemez jelentette a második lépcsőfokot. Júniusban a zenekar először lépett fel Japánban, ahol óriási sikerük volt, majd szerepeltek a legendás Shadow Club színpadán, Helsinkiben.

1994 tavaszán újra a stúdióba vonult a zenekar, és elkezdték negyedik nagylemezük felvételét. A rendkívül sikeres japán turné nagy önbizalmat adott a tagoknak, olyannyira, hogy Tolkki egy saját szólóalbumot is készített Classical Variations and Themes címmel, ami 1994 októberében jelent meg. Az album azért is különleges, mert olyan dalokat tartalmaz, mint például a "Fire Dance Suite", ami eredetileg egy Stratovarius szám lett volna 1986-ban. Emellet olyan híres számok találhatóak még meg rajta, mint a "Greensleeves" vagy a "Lord Of The Rings".

Az év vége felé Tolkki egyre inkább érezte, hogy az ő énektudása nem elegendő a készülő számokhoz, és úgy döntött, ezután csak a gitárt fogja kezelni. A zenekar tehát új énekes után nézett. Szerencsére valaki emlékezett rá, hogy körülbelül másfél évvel korábban egy fiatal srác, Timo Kotipelto, Lappajärviból megkereste a zenekart, hogy szeretne ott énekelni, ám akkor nemleges választ kapott. Most viszont a zenekar hívta fel őt, és felkérték egy közös próbára. Mikor Kotipelto a mikrofon elé állt, mindenki tudta, megvan az új énekes. Tolkki innentől kezdve háttérénekesként (néhány számban) és természetesen gitárosként szerepel a zenekarban.

Az új album 1995 márciusában jött ki, és a Fourth Dimension nevet kapta. Hatalmas sikere lett, amit az is mutat, hogy közel dupla annyi kelt el belőle világszerte, mint a Dreamspace-ből. A zenekar egy hosszas túrnéra indult, amely során felléptek Finnországban, Németországban, Görögországban, Svájcban, Hollandiában, és Japánban. Mindenhol óriási sikert arattak. A zenekar láthatóan a világhírnév felé haladt, ám ekkor valami váratlan dolog történt. Az utolsó alapítótag, Tuomo Lassila, és a szintén régóta az együttesben játszó Antti Ikonen kilépett a Stratovariusból. A szakításnak több oka is volt, ám leginkább a személyes ellentétek és a zenei elképzelések különbözősége tették lehetetlenné a közös munkát. Lassila és Ikonen egyszerűen nem értettek egyet azzal az irányzattal, amerre a zeneszerző Tolkki vitte a Stratovariust, és inkább békében elbúcsúztak egymástól.

A három megmaradt tag (Timo Tolkki, Timo Kotipelto és Jari Kainulainen) azonban nem adta fel, és új dobos illetve billentyűs után nézett. Ekkor vált a Stratovarius "nemzetközi" zenekarrá, ugyanis a szintetizátor mögött a svéd Jens Johansson, míg a dobok mögött a német Jörg Michael kapott helyet.

A megújult zenekar immáron a Finnvox Studiosba vonult, hogy felvegye új albumát. A lemez 1996-ban jött ki, és az Episode címet kapta. Mint kiderült, Johansson és Michael remek választás volt, a Strato hangzásvilága szinte minden rajongó szerint pozitív irányba változott. Továbbá ennél a lemeznél alkalmaztak először egy 40 fős kórust. A lemezen olyan klasszikus számok találhatóak meg, mint a "Father Time", az "Eternity" és a "Will the Sun Rise?".

A következő nagylemez a Visions volt, amit 1997 áprilisában adtak ki. Az album egyből az ötödik helyen kezdett a finn toplistákon, majd 24 hétig benne is maradt a TOP 40-ben. A zenekar elindította a "Visions Tour" nevű turnéját is, amely során bejárták Európa, Dél-Amerika és Japán több pontját is. Időközben a Visions aranylemez lett Finnországban, és mintegy 20000 példánya kelt el. A zenekar ezt egy kisebb rendhagyó koncerttel ünnepelte meg a Tavastia Clubban, Helsinkiben, 1998. június 10-én. A turnéról készült felvételeket pedig egy duplalemezes koncertalbumon adták ki 1998-ban, amely a Visions of Europe címet kapta.

1998 áprilisában a zenekar elkezdte az új album dalainak megírását. A stúdiómunkálatok egész tavasszal és nyáron tartottak a Finnvox Studiosban. Végül október 5-én megjelent a hetedik nagylemez, a Destiny. A korábban, augusztus 17-én megjelent SOS című kislemez már hetek óta a finn toplisták 3. helyén volt megtalálható. A siker mértékét remekül szemlélteti, hogy a Destiny úgy nyitott a finn toplisták első helyén, hogy az album hivatalosan még meg sem jelent. Ezek után már nem is meglepő, hogy egy éven belül aranylemez lett Finnországban.

Bár 1999-ben csak egy válogatás albumot adott ki a zenekar Chosen Ones címmel, mégis soha nem látott sikerek jöttek. Az SFP nevű magazin olvasói a legjobb finn metalzenekarnak a Stratovariust választották meg. Ugyanezen a szavazáson lett az SOS című videoklip 1998 legjobbja. A Soundi Magazine olvasói Timo Tolkkinak ítélték a legjobb zenész díját, Timo Kotipelto harmadik lett a legjobb énekes kategóriában, míg maga a Stratovarius a legjobb metalzenekarok versenyében a második helyet szerezte meg. A Destiny album a második legjobb albumnak lett megválasztva, míg az SOS a második legjobb számnak. Továbbá Tolkki és Kotipelto is jelölést kapott a "csodálatos személyiség" kategóriájában, míg Johansson a "külföldi zenészek" kategóriában.

Az év végén a zenekar ismét a stúdióba vonult, hogy elkezdjék az új album felvételét. A lemezt a Nuclear Blast Records adta ki 2000. február 28-án. Az eredeti cím Infinity lett volna, ám a kiadás előtt ezt Infinite-re változtatták. A siker most sem maradt el: a Visions és a Destiny után az Infinite lett zsinórban a harmadik aranylemeze a Stratovariusnak. A megjelenést követően elindult a zenekar addigi legnagyobb túrnéja, amely során összesen mintegy 300000 ember volt ott a koncerteken, és olyan zenekarokkal játszottak együtt, mint a Rhapsody és az akkor még kevésbé ismert Sonata Arctica. Az állomások között ott volt a Petőfi Csarnok is Budapesten. Még ebben az évben adta ki a zenekar az első és azóta is az egyetlen koncert VHS és DVD kiadványukat Infinite Visions címmel.

Az év végén Finnországba hazatérve a tagok úgy döntöttek, hogy határozatlan időre pihenni mennek. A "szünet" ellenére 2001-ben kiadták az Intermission című albumot. A lemez 15 számot tartalmazott, és gyakorlatilag a korábbi albumokon szereplő bónusz dalok gyűjteménye volt. Mindösszesen csak 4 új számmal találkozhatunk rajta. A "pihenő" továbbá lehetőséget adott Timo Tolkki és Timo Kotipelto számára egy-egy szóló album elkészítésére. Előbbi Hymn to Life, utóbbi pedig Waiting For The Dawn címmel jelentette meg saját lemezét 2002-ben.

Az év második felében aztán ismét összeállt a zenekar, és elhatározták, hogy a következő évre egy minden eddiginél hosszabb albumot fognak készíteni. A terv kezdetben az volt, hogy egy dupla lemezes anyagot fognak piacra dobni, ám a kiadó pénzügyi okokra hivatkozva arra kérte az együttest, hogy keressenek más megoldást. Végül úgy döntöttek hogy az egy nagy egészet képező albumot két kisebbre osztják fel, melyeket két külön időpontban adnak majd ki. Így lett tehát az eredetileg Elements néven megjelenő lemezből Elements Part I és Elements Part II. Az "első rész" 2003. január 27-én jelent meg, és olyan - azóta slágerekké vált - számokat tartalmazott, mint az Eagleheart, és a Stratofortress. Az album tempója és hangzásvilága tekintetében leginkább az Infinite-hez hasonlítható, sok rajongó szerint egyes számoknak pontos "megfelelőik" vannak a korábbi albumon. Ezek után óriási fordulatot figyelhetünk meg az Elements Part II lemezen, amely ugyanezen év október 27-én jelent meg. Itt a számok legnagyobb része lassú, monoton, és még a korábbiakhoz képest is óriási szerepet kap a kórus. Továbbá elmondható mindkét albumról, hogy Kotipelto hangja is soha nem hallott magasságokban "szárnyal" - olyannyira, hogy saját elmondása szerint az néha már kellemetlen is volt a számára.

Az ebben az évben zajló koncertezés is óriási sikeret hozott. Ezúttal az amerikai Symphony X-el indult közös turnéra a Stratovarius, előzenekarként pedig a finn Thunderstone szerepelt. A 2000-es óriási sikert hozó fellépés után ismét ellátogatott Magyarországra a zenekar: 2003. április 25-én újra láthatták őket a rajongók a Petőfi Csarnokban, Budapesten.

Az év vége felé az együttes egy új szerződést írt alá a Sanctuary kiadóval, ami biztosítani látszott a Stratovarius jövőjét, valamint Kotipelto is elkezdte második szólóalbumának munkálatait. Bár Tolkki titokban tartotta még a zenekar tagjai előtt is, hogy milyen irányvonalat képzel el a továbbiakban, mégis úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van...

A Stratovarius válsága (2003-2004)

2003 végén valami olyan dolog történt, amire senki sem számított. Egyes hírek szerint válságba került a Stratovarius, és több tagot is kirúgnak majd a zenekarból. Bár ez sokáig csak pletykának számított, végül 2003. novemberében 24-én Tolkki egy nyilatkozatában a következőképpen fogalmazott:

„Minden egyes bandataggal tárgyalok a Stratovarius jövőjéről. Sok pletyka kering mindenfelé és szeretném tisztázni, hogy miről van szó. A csapat jelenleg súlyos válságon megy keresztül. Visszatekintve, már világos számomra hogyan jutottunk idáig. A magam módján irányítom a Stratovariust, és mivel ’84 óta a bandában vagyok (azaz majnem 20 éve) mindig is egyértelmű elképzelésem volt a Strato zenei irányvonaláról. Hogy röviden összefoglaljam, ez az én bandám. Én döntöm el, milyen lesz a Stratovarius zenéje. Az arculattervezők megmondhatják, hogyan nézzünk ki. Csakhogy ez engem a legkevésbé sem érdekel, én a zenét szeretem és mi nem a nyavalyás Backstreet Boys vagyunk. Mi fémet eszünk és láncot sz@runk.

Mielőtt kikiáltanátok diktátornak, elmondom azt is, hogy minden bevételt egyenlő arányban osztottunk el mindig is. Sok bandát tudnék mutatni ahol ez fel sem merül.

Egészen múlt hétig azt gondoltam, minden rendben van, voltak persze viták, de semmi komoly. Mostanra viszont úgy érzem, veszélybe kerültek a Stratovarius jövőjét illető elképzeléseim. Sok mással együtt, amelyeket jogi okokból kifolyólag nem részletezhetek. Legyen elég ennyi: amikor a viták olyan mértékig elfajulnak, hogy néhány bandatag ököllel támad egymásnak, ott már valami nem stimmel, jól látom?

Most az énekes Timo-val és a basszer Jari-val beszélgetek itt Finnországban, jövő héten pedig New York-ba repülök, hogy Jens-szel is beszélhessek. Aztán pedig Németországba megyek Jörg-höz. Azután gondolkodom.

Szóval egy kis időbe fog telni, amíg döntés születik. Eddig 95% eséllyel úgy áll a dolog, hogy három csapattagnak mennie kell. Nagyon remélem, hogy sikerül velük közös nevezőre jutnom, de ha nem, akkor menniük kell.

És akik esetleg azt mondanák, hogy én távozzak a Stratovariusból, hát...nekik jobb, ha nem mondok semmit, csak annyit, hogy tehetnek egy szívességet! Én nem megyek sehová, most írtuk alá ezt az új szerződést, és én továbbra is dalokat fogok írni, és lesz több album, legfeljebb más felállással”

A billentyűs, Jens Johansson a következőképp kommentálta a dolgot:

„A banda belső rendszabálya úgy szól, hogy Timo Tolkki döntheti el, ki játszhat a Stratovariusban. Ez igazából az én ötletem volt, és azt a célt szolgálja, hogy ne lehessen ’eltéríteni’ a bandát többségi szavazatokkal vagy ilyesmivel. Ezt még akkor is helyénvalónak látom, ha emiatt esetleg kirúgnak a csapatból, ha hiszitek, ha nem! Ez elvi kérdés. Természetesen saját akaratából bárki kiléphet. Ez egy zenekar, nem koncentrációs tábor, ahogy Yngwie mondta egykor. Biztosítalak titeket, hogy senki nem akar önként távozni. De néha nehéz kifürkészni egy finn szívét és gondolatait. Főleg ha a telefont se veszi fel!!!! Ha Timo új tagokat akar a bandába, én természetesen nagyon szomorú leszek, mert szeretek együtt dolgozni ezekkel a srácokkal. De nem tudom megváltoztatni az emberek érzéseit. Sem zeneileg, sem másképpen. Timo konok gyerek, de másképp nem is jutott volna idáig!”

2003. december 9-én kiderült, hogy nem 3 hanem csak 2 tag távozik az együttesből: az énekes, Timo Kotipelto és a dobos, Jörg Michael. A hír óriási felháborodást váltott ki a rajongók között. Sokak Tolkki mániákus depressziójával magyarázták az eseményeket.

Kotipelto eképpen kommentálta a történteket:

„A Timo Tolkki és köztem kialakult megoldhatatlan és óriási nézeteltérések miatt kell távoznom a bandából; ez az egyetlen módja, hogy a zenekar megőrizzen valamit az integritásából. Most teljesen a szóló albumomra fogok koncentrálni, és biztos vagyok benne, hogy nekem így a legjobb”.

Tolkki ekkor a következőképp fogalmazott:

„Szerintem ezzel új korszak köszöntött be a Stratovarius történetében, és a jövő nagyon ígéretes. Az elmúlt hónapban az eddigi legjobb dalaim születtek meg. Ha bármi jó fog kisülni ebből, az a konfliktushelyzetekből adódó érzelmi töltet lesz, amelyeket sikerült az új dalokba belevezetnem. Az utóbbi időszakban mentálisan a padlón voltam, de most már jobban vagyok, hála az antidepresszánsoknak amiket felírtak nekem”.

Később, december 12-én Tolkki részletezte a verekedést is: elmondása szerint Kotipelto és Michael verekedett össze, és ő azért lépett közbe, hogy szétválassza őket, ám ekkor már mindannyian elveszítették a fejüket, és egymásnak estek. Az egész állítólag azért kezdődött, mert Kotipelto több szerepet akart a dalszerzésben és az üzleti ügyekben is magának.

A tagok közben megállapodtak, hogy a már bejelentett koncerteket az eredeti felállásban játszák végig, mert pénzügyileg megterhelő lenne lemondani az összeset, bár Tolkki eléggé hajlott az utóbbi alternatíva felé.

Az ezt követő pár hónap rendkívül esemény dús volt a zenekar történetében. Felröppentek a hírek, hogy az új énekes valószínűleg a korábban a Helloweenben énekelő Michael Kiske lesz, akinek az énekhangja elég hasonló Kotipeltoéhoz. A pletykát Tolkki rövid időm belül cáfolta. 2004 januárjában aztán váratlanul bejelentette, hogy az új énekes egy Miss K. nevű nő (teljes nevén Katriina Wiiala), az új dobos pedig a szintis Jens Johansson testvére, a Hammerfallban doboló Anders Johansson lesz. Anders azonban 1 hét múlva (január 23.) kilépett a zenekarból, azzal az indokkal, hogy ő nem szeretne állandó tag lenni, és inkább a Hamerrfallra akar koncentrálni. Tolkki tudomásul vette a dobos döntését, és megjegyezte, hogy valószínűleg az ő "kétes hírneve" áll Johansson kilépése mögött, valamint hogy ő sem játszana magával egy zenekarban.

Időközben, január 29-én megjelent Timo Kotipelto második szólóalbuma Coldness címmel. Talán a történtek miatt is jóval több példányt sikerült eladni, mint az első lemezből. Sok rajongó azzal a gondolattal vette meg az albumot, hogy már csak itt hallhatja énekelni kedvencét.

Ezalatt egyes pletykák szerint női dobosa lett a Stratovariusnak, mások szerint pedig még azt sem lehetett tudni, hogy egyáltalán lesz-e Stratovarius. 2004. Február 21-én a zenekar hivatalos honlapjának webmastere egy közleményt tett fel az oldalra, amelyben kijelenti, hogy többé nem kezeli a weboldalt. Tolkki ugyanis felhívta őt, és úgy beszélt, mint egy őrült. Többek között olyanokat mondott, hogy "a Kabbalával megtalálta élete célját", hogy "a Madonna életrajz olvasása közben forró hullámok öntötték el", és "Jézus szelleme beléköltözött", és így tovább...

Tolkki ezután egy magáról készített véres fotóval egybekötve kiadott egy nyilatkozatot:

„Ezt mindannyitokkal szeretném megosztani. Két nappal ezelőtt volt egy pánikrohamom; lefeküdtem és megpróbáltam ellazulni. Aztán egy hang a fejemben elkezdte azt ismételgetni: Kabbala, Kabbala, Kabbala. Azt hiszem ez Jézus Krisztus hangja volt. Meleg hullámok öntötték el a testemet, biztonságban éreztem magam és boldog voltam. A hang azt mondta, készítsek magamról egy véres fényképet az Ő emlékére. Aztán azt mondta, menjek a könyvtárba, és egy könyv a padlóra zuhant előttem. Nem is emlékeztem, hogy megvan nekem az a könyv.

A Kabbala tanításairól szólt. Úgy érzem, most megtaláltam a teljes és Univerzális igazságot. Megértettem, hogy semmi nem számít igazán az életemben. Ez úgyis csak egy illúzió. Ezzel a weboldallal és az elkövetkezendő Stratovarius anyaggal ennek az ősi tanításnak a szépségét fogom ünnepelni". Innentől az üzenet a Kabbala tanításait részletezi.

A jelen Stratovariusa

A jelenlegi felállásban 2005 nyara óta zenélnek, Jari Kainulainen basszusgitáros kilépett, és helyét Lauri Porra foglalta el. A zenekar dalainak túlnyomó részét a gitáros Timo Tolkki írja, azonban a frontember az énekes Timo Kotipelto. A billentyűs a svéd Jens Johansson, a dobok mögött a német Jörg Michael ül.

Zenei stílusuk a power metal, vagy szimfonikus metal, melyben nagy szerepet kapnak a különböző, szimfonikus hangszerek is – pl. az Anthem of the World c. szám a Destiny albumról.

 A Stratovarius jelenlegi tagjai

• Timo Tolkki (gitár, háttérének)
• Timo Kotipelto (ének)
• Jens Johansson (billentyűk)
• Lauri Porra (basszusgitár)
• Jörg Michael (dobok)